2012. február 18-án a IX. alkalommal megrendezett Együtt Európábanelnevezésű környezetvédelmi csapatversenyen vettünk részt. Csapatunk tagjai Gerzsenyi Tímea, Beluska Melánia és Vicsotka Hanna voltak.
A versenyt  kitartó felkészülés előzte meg, így pénteken már egész nap izgatottan vártuk a megmérettetést. A rendezvény délután 3 órakor kezdődött a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, ahol barátságos, vidám hangulat fogadott minket.

Maga a vetélkedő három órát tartott. A feladatok meglepően játékosak voltak és igazi csapatszellemet igényeltek, így nem csupán egyénileg teljesíthettünk, hanem megtanultunk csapatban dolgozni, összekovácsolódtunk. Legjobban az activity-feladat oldotta a verseny hangulatát, ezt élvezte leginkább a közönség és ez követelt legtöbb ötletességet és kreativitást a csapattól.

A megmérettetés sikeresen zárult, első helyezést értünk el, így utólag úgy éreztük, hogy minden fáradságunk megfizetődött. Igazi élmény volt számunkra a versenyen való részvétel. Reméljük, hogy jövőre is hasonló sikerrel tudunk majd helyt állni.

Gerzsenyi Tímea IX.B, Beluska Melánia XI.B, Vicsotka Hanna XI.B

Hagyományainkhoz híven idén sem maradt el a XII.-es osztályok számára szervezett szalagtűző ünnepség, mely jelképes jelentéssel bír. A diákéletben mindig újra és újra eljön a pillanat, amikor közeledünk valaminek a végéhez, lezárul egy ciklus, vagy végleg kinövünk az iskolapadból.

A szalag ez utóbbi közeledtére emlékezteti XII.-es diáktársainkat: hamarosan a ballagás és az érettségi előtt, azaz a felnőttség küszöbén állnak

A nekik szánt műsorban és fényképes bemutatóban erre szerettünk volna rávilágítani a verses-zenés összeállítás előadásával valamint a négy év vidám perceinek felidézésével.

A műsor után a XI.-es diákok megvendégelték a XII.- es diákokat és a tanárokat, majd közös táncos mulatság következett. Úgy gondolom, hogy nemcsak a végzősöket, hanem az egész iskola diákságát szükséges emlékeztetni arra, hogy XII.-es társaink kitüntetett figyelemben és tiszteletben kell részesüljenek – ezért bízunk benne, hogy büszkén viselik a feltűzött szalagot ezekben a számukra utolsó iskolai hetekben. Sok sikert kívánunk nekik!

2012.  február 19-én a Mihai Eminescu Főgimnáziumban tartották  a fizika tantárgyverseny megyei szakaszát, melyen a megye VI-XII-es diákjai mérték  össze tudásukat. A megyei szakaszon azok a diákok vesznek részt, akik a helyi szakaszon jó eredményeket értek el.
A Hám János Iskolaközpontot képviselő diákok közül Schefler Gergő  I.,  Boros Zoltán II. helyezést ért el a nyolcadikosok mezőnyében. A diákokat  Szabó Emese tanárnő készítette fel.

Gratulálunk  a szép eredményekhez!

Minden középiskolás diák lázasan keresgélt anya, apa vagy nagyi szekrényében, hogy az idei farsang témájának megfelelően öltözzön fel.
A szervező tizedik osztályos diákok sem tettek másképp, ugyanakkor egy szórakoztató összeállítással is készültek. Az Aktív című műsor parodizálása szolgált alapul a retro hírműsornak. Felidézték az elmúlt három évtized legérdekesebb híreit. Beszámoltak egy négykarú megtartású, nyolc láb erős új Dacia model megjelenéséről, a közönség betekintést nyert a Markos-Nádas laktanyába, majd személyesen Elvis Presley látogatott el a műsorba és végül a Grease című musical egyik dalára táncoltak a tizedikes diákok.

Az est során a szervezők farsangi fánkkal kínálták meg a vendégeket és nem maradt el a tombolasorsolás sem. Meglepetésként már a bejáratnál mindenki kapott egy a tizedikesek által készített maszkot, később üdítő koktélokat kínáltak és a mulatság közben az egész iskola együtt táncolt és kakaokézott.

A zenét a 70-es, 80-as 90-es évek slágereiből válogatták össze a szervezők. A táncolható zenének köszönhetően sikerült megmozgatni a diákokat és egy jó hangulatú retro estet szervezni.

A szervező tizedik osztályos diákok és osztályfőnökeik fáradozása nem volt hiábavaló, mert úgy látszott, mindenki nagyon jól érezte magát. Köszönet a támogatóknak, akik hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez.

Varga Erzsébet

X. B osztályos diák

Ebben a hónapban néhány szülő elhatározta, hogy megpróbálja betartani a régi jelmondatot: Ép testben, ép lélek! E cél megvalósítása érdekében sikerült több alkalommal találkoznunk, hogy épségben tudjuk tartani emberi testünket és egészségünket néhány focimérkőzéssel.
Elöször nehéz volt megtalálni a szabad időt, no meg engedélyt kérni és kapni a családtagoktól, de lassan-lassan összejöttünk tízen és megtettünk mindent annak érdekében, hogy csapatban és jó légkörben tudjunk játszani. Az első két meccs után már meg is fogadtuk, hogy külföldön is fogunk játszani. A spiri atya segitségével sikerült tervezni egy meccset a Fényi Gyula Jézsuita Gimnázium szülői közösségének képviselőivel. Pénteken február 10.-én délután 15.00-kor már el is indultunk Miskolc felé két kocsival. Az időjárás nagyon kedvező  volt, hisz szépen sütött a  nap és ez minket is mosolyra és jókedvre derített. Kellemes volt beszélgetni az utazás alatt az iskoláról, a  közügyekről, a munkáról, ugyanakkor a sok  elhangzó vicc kacagással töltötte meg az autókat.

Amikor Miskolcra érkeztünk, már mindent nagyon szépen előkészítettek a fogadásunkra, hála sz ottani sporttanárnak,  Lövei Ferencnek. Három óra utazás után nem sokat töltöttük  az időt pihenéssel, , hanem mentünk bemelegíteni a kitűnően felszerelt sportcsarnokba. A játék nagyon jól ment, pontosan passzoltuk egymásnak a labdát és szép összjáték alakult ki csapatunk tagjai között. Sok erőfeszités és izgalom árán, de sikerült nyernünk 5 gól különbséggel.

A mérkőzés nem a pályán végződött, hanem egy teremben, ahová a Fényi Gyula Gimnázium szülői képviselete hívott meg minket vacsorára. Nagyon jó légkör alakult ki a két iskola között, ezért mi is meghívtuk őket Szatmárra, hogy lehetőségünk legyen viszonozni kedvességüket és vendégszeretetüket.

Amikor Ignáci lelkiségről beszélünk, akkor egy nagyon „gyakorlatias” lelki életről beszélünk. Ez egy összehangolódás Istennel, magammal és a világgal, a saját tehetségemmel és gyengeségemmel az élet változatos szakaszaiban.
Isten mindig ugyanaz, de mivel mi változunk, így a mi istentapasztalataink is változnak. Nem mondhatjuk, hogy a mi hitünk ugyanaz, mint amikor 5 évesek voltunk. Ezért Loyolai szent Ignác a saját életén kersztül megtanít minket arra, hogyan figyeljünk az Istennel kapcsolatos mély tapasztalatainkra, megtanít valamilyen „lelki hasznot” húzni belőlük és irányít minket az Isten nagyobb ismeretére, szeretetére és szolgálatra.

Szent Ignác meggyőződése, hogy lelki életében világos célt kell maga elé állítania, amit a következő szavakban foglal össze Lelkigyakorlatok című kézikönyvében: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse.” (Lgy. 23).

Az ignáci ima arra irányít, hogy minél személyesebb legyen a tapasztalatunk Istennel. Amit az ignáci ima alkalmával olvasunk, nem azért olvassuk, hogy megtanuljuk, hanem hogy átimádkozzuk. Akkor maradnak bennünk a tapasztalatok, akkor lesz igazán a “miénk”, amikor magunkévá tesszük. A lelkiéletre való nevelést ezekkel a kérdésekkel kezdhetjük el: miért? és hogyan? Ezért Ignác arra hív minket, hogy kérjük azt kegyelmet, amire szükségünk van, beszéljünk Jézussal mint egy baráttal, figyeljünk az ő szeretetére a nap folyamán. Ezek olyan alapfogalmak, melyek nélkül nem is lehet elképzelni a lelki életet. Most szeretnék néhany pontban néhany alapelvet bővebben ismertetni:

Ignáci Ima. Az imában két dolog történik: az, amit én teszek és az, ami velem történik. Ami az elsőt, az ima rajtam álló, aktív szakaszát illeti, sok mindenre tudok az imában figyelni. Olvashatom a Szentírást, figyelhetek Jézus szavára, elmélkedhetek a kinyilatkoztatás igazságairól, gondolkodhatom a hit, szeretet és remény cselekedeteiről vagy éppen kifejezhetek kérést, köszönetet és dicséretet. Lehet egyszerűen csak “jelen lenni” és figyelni.  Énekelhetek himnuszokat és zsoltárokat. Imádkozhatom a rózsafűzért vagy a keresztút állomásait. Kipróbálhatom azt is, amit Ignác meditáció vagy kontempláció alatt ért. E különböző imaformák ahhoz segítenek, hogy saját életutamnak és konkrét helyzetemnek megfelelően a számomra leginkább megfelelő úton jussak el célomhoz, az istentapasztalatom elmélyítéséhez. Egy sokoldalú tapasztalat – s erre utal a lelki “gyakorlatok” kifejezése is – ehhez nagyban hozzásegíthet. Ignác arra buzdít, hogy a lelkigyakorlatozó minden ima elején mindazt, amit az imában tenni szeretne, Isten tiszteletére és dicséretére irányítsa (Lgy. 46.), hogy valóban Isten legyen az ima központjában, és ne önmaga.

A Lelkigyakorlatok. Ez a jezsuita rendnek a forrása. Innen származik minden,  ami az ignáci vagy a jezsuita lelkiségből táplálkozik. Az ignáci lelkigyakrlat a lelki öröm elmélyítésére, a consolatio-ra (vigasztalásra) tekint: ez az, amit békességgel, örömmel, hálával, érdeklődéssel és kíváncsisággal írhatunk körül. Ez adja a “jelenlét” különös érzését, melyben Isten valamiképp különösen is közelinek tűnik. Ez adja a bizalmat és az Istenre hagyatkozás energiáját, mely mintegy beleágyaz és összeköt a körülöttem lévő teljes valósággal. Ez a vigasztalás Isten ingyenes ajándéka. Hálás vagyok, amikor megkapom, de az imámban nem a vigasztalás megszerzése a cél. Nem az Isten vigasztalására vágyódom, hanem magára Istenre.

Ezzel szemben áll az ellenállás, a félelem a kihívások előtt, a nyugtalanság. Annak érdekében, hogy minderre jobban ráérezhessek, megkérdezhetem magamtól: Mi vonz? Mi kelti különösen is fel figyelmemet? Illetve mi az, ami gátol? És miért? Miért mulasztom el például a magam számára kijelölt időben és gyakoriságban az elmélkedésem? S ha valami valóban “megmozgatja” a bensőmet, vajon mi is történt ott? Bármit is találok a “miért” mögött, vajon tudok-e imádkozni érte? Ezek a kérdések az ima után lévő visszatekintésben kerülnek összegzésre. A mondat: “Megtalálni Istent mindenben” arra utal, hogy sokféleképpen lehet az Istent megtapasztalni a mi életünkben, ezért az ignáci imát és lelkigyakorlatot sokféleképpen lehet tapasztalni: Lelkigyakorlatok a hétköznapokban, Személyesen irányitott lelkigyakorlatok akár öt vagy nyolc napon át, Szemlélődő lelkigyakorlatok, Harminc napos lelkigyakorlat, Film és Zene által…

A szerető figyelem imája (Examen). Először úgy született mint a gyónásra való felkészülés, azután lassan-lassan úgy alakult, mint a lelkiélet terén való gyarapodás lehetősége. Loyolai Szent Ignác nagyra becsülte az examen imáját. Jobban figyelt arra,  hogy hányszor végezte az exament, mint valami más imát. Az examen egy ima, mert általa Istennel teremtünk kapcsolatot: miközben napom eseményeire tekintek, belső megmozdulásaimat, valamint hozzáállásomat vizsgálom meg, hogy lássam, milyen hatás alatt vagyok. Isten felé haladok, vagy távolodom tőle. Ugyanakkor az examen a szerető figyelem imája is egyben, mert figyelemmel kísérem, hogy Isten milyen nagy szeretettel van jelen az életem különféle megnyilvánulásaiban.

Magis. Azaz a jó dinamikája. Amikor az ember annyira törekszik, hogy jól – jobban haladjon a lelki életben. Mint minden szerető szülő, az Isten is szüntelenül gondoskodik rólunk, és tevőleg jelen van az érzéseinkben és vágyainkban, hogy oda vezessen bennünket, ami életet ad számunkra. Az a bennünk élő vágy, hogy Isten szeretetére a tőlünk telhető legjobb módon feleljünk, nem más, mint a magis. Arra lettünk teremtve, hogy szeressük Istent, amennyire csak tudjuk; és ez az, ami igazán megdicsőíti az Istent. Használhatnánk mindenféle szakszavakat, hogy megmagyarázzuk a magis lényegét, ám a magis sokkal több, mint egy elmélet, amely a fejben van. Ez egy mozgató erő, amely minden részünktől feleletet vár: a fejünktől, a szívünktől, a kezeinktől! Minden egyes részünknek feladata az, hogy részt vegyen a magis keresésében. A magis mindenki számára különböző, mint ahogyan minden egyes ember különböző módon válaszol azokra az indíttatásokra, ösztönzésekre, amiket érez. Néhányan csodálatos dalok írására éreznek indíttatást, néhányan költeményeket írnak, mások pedig valamilyen szolgálatot tesznek, néhányan szenvednek, miután az igazságtalanság megszüntetéséért küzdenek, néhányan észreveszik azokat, akiket senki sem vesz észre, megint mások pedig kinyitják a szívüket. Olyan sokféle válaszadás lehetséges, ahány ember létezik, hiszen mindannyian egyedi módon rendelkezünk valamilyen tehetséggel! A magis keresésének egyik csapdája, hogy próbálunk többet tenni, de néha a magis-unk valójában már nélkülözi a cselekvést, a tetteket – és ehelyett csak arról szól, hogy több legyek. A magis a tettünk és létünk minőségét hangsúlyozza ki, és nem csak magának a cselekvésnek a meglétét vagy a mennyiségét.

A lelkivezetés a fent említett témák alapján egy ráhangolódás Istenre a kísérő segítségével. Sokszor a lelkivezetést úgy értelmezték, mint gyónást, de hát ez még nem a teljes tapasztalata annak, amikor egy személy a jó dinamikában akar élni. Ezért a lelkivezetés  nem csak a bünőktől való tisztulás, hanem lehetőség az imában való elmélyülésre és az erények gyakorlására is.

Claudiu Miklós sj

miklos.c@iezuiti.ro

2012. február 11-én, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban tartották meg a Pontszerző Matematikaverseny megyei fordulóját.

A III – IV. osztályos diákok versenyén minden résztvevő kilencven percig dolgozhatott. A harmadikosok munkáját Lőrincz Enikő, Krányák Jusztina, Pesti Mária és Polcz Zita tanárnők minősítették, a negyedikesekét pedig Szejke Ottilia, Faur Melinda, Leiti Mónika és Kóczinger Éva  tanárnők javították. Szejke Ottilia tanfelügyelőnő és Koczinger Éva tanárnő értékelte a versenyzők munkáit, és adták  át a díjakat.

A harmadikos díjazottak:

I hely: Kása – Baumli Dávid – „Hám János” Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont – tanító: Tompos – Urbán Klára

II. hely: Kálai Előd – „Hám János” Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont – tanító: Tompos – Urbán Klára

III. hely: Kováts Álmos – „Hám János” Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont – tanító: Tompos – Urbán Klára

A negyedikes díjazottak:

I hely: Lőrincz Róbert – „Hám János” Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont – tanító: Földes Ildikó

II. hely:  Pallai Hunor – „Hám János” Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont – tanító: Doloczki Márta

III. hely: Leitner Cyntia – „Ion Creangă” Általános Iskola – tanító: Belluska Éva

A IV. országos döntőn, amit március 23. és 25. között Marosvásárhelyen, a Bólyai Farkas Elméleti Líceumban tartanak meg, Szatmár megyét mindkét osztályból az első és a második helyezett fogja képviselni.

Gratulálunk az eredményekhez!

Kategória: Tanulmányi ösztöndíj

Résztvevők köre: a Hám János Római-Katolikus Teológiai Iskolaközpont diákjai

A pályázat beadásának határideje: 2012. február 28.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

-kimagasló iskolai eredmény, tanulmányi átlag

-osztályfőnöki ajánlás

-plébánosi ajánlás

-versenyeken való részvétel

-önkéntes tevékenységek vállalása

-kézzel megírt kérvény amely tartalmazza a versenyek, tevékenységek felsorolását

A sikeres pályázatok száma: elemi osztályok max. 14, általános iskolai szinten (V-VIII) max. 15, középiskolások (IX-XII) esetében max. 20.

A pályázati űrlap letölthető itt: pax

A pályázatokat Gnandt Zoltán tanár úrnak kell leadni.

A karácsonyi vakációban-január első hetében mi, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont nyolcadikosai, az osztályfőnökünk, Koczinger Éva tanárnő, valamint Egeli Ferenc atya, meglátogattuk a nagykárolyi szellemi fogyatékosotthon, és a mezőfényi idősotthon lakóit.

Igaz, hogy a szatmári egyházmegyében már nem a szeretetszolgálat évét írjuk, de olyan szívélyesen hívtak, hogy nem mondhattunk nemet.

Egy vidám utazás után első megállónk a teremi úti Szent Anna Fogyatékosotthon volt, ahol előadtuk magyar és román nyelvű énekekből álló műsorunkat. Sokunkat megdöbbentett, de örömmel töltött el az a tény, hogy az itt gondozott emberek már nem idegenként kezeltek minket, hanem már-már barátként, vagy legalább kedves ismerősként. Nemcsak, hogy vastapssal jutalmazták produkciókat, hanem ők is énekeltek, szavaltak. Biztos vagyok benne, hogy annak a szeretetnek, a családias légkörnek, amire a karácsony ünnep időszakában nekünk is, és gondolom nekik is annyira szükségük van, ezáltal legalább töredékesen, de  kimutathattuk irányukban is, és csodálatos, meghitt perceket szerezhettünk nekik.

Sokat foglalkoztat mostanában az, hogy a néhány ember miért érzi tehernek, koloncnak a nyakán azokat  különleges embereket, a szüleit, akiknek az életét, nem ritkán a karrierjét, munkáját, sikereit köszönheti. Sok kifogást hallottam már ezzel kapcsolatban: nincs lehetőségem, keretem arra, hogy eltartsam őket,  betegségükre ott gyógyírt találhatnak, ott sosem lesznek egyedül, stb. Valóban, itt mindíg lesz társaságuk, kezelve lesznek, gyógyszereket kapnak. De ezek a szavak sokszor mintha üres visszhangzanak…

Az is eszembe jutott, hogy talán mégsem így a legjobb. Talán ezek az idős emberek is részt akarnak venni a „nagyvilági” életben, sétálni szeretnének, vagy simán kiülni egy kávézó teraszára, egy fagyikehely társaságában. Ugyanakkor ezt az otthont látva, elcsodálkoztam. Itt minden embernek ragyogott a szeme, már-már családias szeretetközösségében él az intézmény összes lakója, az ápolók.

A fényi öregotthonban bemutatott mise alatt velünk énekelt mindenki,  utána itt is együtt kántáltunk, majd külön-külön látogattuk meg a szobák lakóit, ahol néhány szót váltottunk az ismerősökkel, megismerkedtük a számunkra új emberekkel. Mindenhol édességekkel, érdekes történetekkel vártak, szórakoztattak minket, majd kántáló körutunkat befejezve vettünk a gondosan odakészített fánkból, ittunk az üdítőből, miközben a vidámságáról híres Etel néni mesélte el nekünk az Oroszországban töltött öt év hátborzongató részleteit. Szinte magunk előtt láttuk az akkor történteket, mert olyan élethűen mesélt, hogy szavai a szívünkbe vésődtek.

De ott, ahol az emberek jól érzik magukat, gyorsan repül az idő, csak akkor ocsúdtunk fel, mikor az Oszi szólt, hogy ideje indulnunk. Elbúcsúztunk a kedves, idős emberektől, és testileg-lelkileg feltőltődve vágtunk neki a hazaútnak.

Lehet, hogy írásom elolvasása után sokan azt hiszik majd, hogy mi ajándékoztunk azzal, hogy elmentünk ezekre a helyekre. Pedig nem, valójában mi kaptunk. Arra gondolok – például a közelgő bérmálásom kapcsán is – hogy, hallottam már azt a mondatot, hogy mi, fiatalok vagyunk az Egyház jövője. Ez valószínű így van és megtisztelő ez számunkra nézve, de  az Egyház jelene, az bizonyos, hogy idősebbek ás fiatalok, egészségesek és segítségre szorulók kézfogásában, összekapaszkodásának erőteljességében rejlik.

Mares Eszter

Ezzel az idézettel indította a Spiri a lelkinapunkat. Akkor még teljesen reménytelennek láttuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat, s fogalmunk sem volt arról, hogy milyen feladatok várnak ránk. Mire kell a sok kis gyertya? Miért nem lehet este filmet nézni, vagy zenét hallgatni? Ám ahogy elkezdtük az esti, hosszú, zenés, nyugodt imádságot, ez hamarosan kiderült. A pici gyertyáknak nemsokára nagy jelentősége lett.
Megvigasztaltak minket, nyugalmat adtak az osztálynak és sokaknak könnyeket csaltak a szemébe. Ahogy én is néztem a kis égő mécsest, sok olyan dolgon gondolkodtam, amin addig nem. Vajon miért nem adunk hálát annak, akitől kapjuk lelkünket? És szüleinkkel miért viselkedünk csúnyán? Miért csúfolódunk, rágalmazunk embereket ahelyett, hogy segítenénk? Hát, igen… ilyen egy átlagos ember, és mi is ilyenek vagyunk, de akkor szerintem sokan elhagytuk az átlagosságot és hálát adtunk mindenért, megbocsájtottunk mindenkinek és elfogadtuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Ez tette összetartóbbá az osztályt.

A másnapi séta a levegőn bizalmat adott egymás iránt. Párokat alkottunk egyikünknek be kellett kötni a szemét és úgy kellett felmennünk a domb tetejére, a kápolnához.

Amikor be volt kötve a szemem, olyan dolgokat vettem észre, amelyeket addig nem. Ahogy fogta a társam a kezem és éreztem, hogy tart és vezet, éreztem, ahogy ropog a hó a talpam alatt, ahogy a lágy szél simogatja az arcomat és hallottam, ahogy a madarak csiripeltek. Eleinte egy  kicsit féltem, de nemsokára bizalmat nyertem és a végére már természetessé vált, hogy nem látok, csak hallok és érzek.

Annyi mindent köszönhetünk ennek a lelkinapnak. Hitet, megértést és még sokmindent, de legfőképpen a szeretetet, ami szerintem már egy örökmécsesként ég szíveinkben