Leki élet

Tanári lelkigyakorlaton vett részt (2016. augusztus 31-szeptember 2.) a Hám János Líceum nevelőtestülete Magyarországon. Mátraverebély-Szentkút valamivel több mint 300 km-re Szatmárnémetitől, Salgótarján közelében a Mátra alatt fekszik és a ferences rend által gondozott nemzeti kegyhely. Van e helyben valami sajátos, és talán az a természeti mikroklíma is hozzájárul a lelki varázshoz, amely frissé és élvezhetővé teszi az ottani levegőt. A tanári lelkigyakorlatunkon ezért nem csupán a Lélek megújító fuvallatát, hanem a természet és a jó időjárás felhajtó erejét is élvezhettük. Szerda délutáni érkezésünk után a nagy melegből az esti bemutató séta friss levegőjébe csöppentünk, amelyet gazdaggá tett a ferences atyák által biztosított kegyhely-történeti bemutató. Este szívesen vonultunk be a nagyterem melegébe, hogy egy hangoló körben osszuk meg gondolatainkat egymással. Közös imával zártuk, majd kezdtük a következő másfél napot, amelyen Mária és Márta evangéliumi története (Lk 10,38-42) volt a vezérfonalunk. A „sok mindennel törődöl…” tapaszatalatától indulva, az „… egy a fontos” megfogalmazásán át, a ,,nem is veszíti el soha” kreatív hűség magatartásáig jutottunk el. Kisfilmek és egy játékfilm segített jobban belemélyülni a témába, amelyek emlékeztettek, hogy sokszor elmegyünk a sajátunk mellett és a máséval törődünk, vagy, hogy mennyire fontos, akár 21-szer is ismételni azt, ami jó, és mindezt szeretettel tenni, avagy a játékfilm végsőkig fokozta annak fontosságát, hogy saját magunkat az önközpontúságból kilépve sok erőfeszítés árán másokra hangoljuk. Szentmisénk és lezáró megosztásunk lelkileg és közösségileg is eggyé kovácsolt minket. A benső történéseket, az arcokon egyre szebben ragyogó sok mosoly hordozta, és jól szemlélteti a sok kép, amely programunkon készült.

Pakot Géza SJ atya, iskolai spirituális.