Mindennapos tapasztalatunk, hogy a nevetés, az igényes szórakozás egyre kisebb teret kap hétköznapjainkban, mind komorabbá, anyagiasabbá váló világunkban, s az is elszomorító, hogy a jókedv, a derű mintha a legáltalánosabb értelemben vett irodalomnak is mostohagyermeke lenne. Jó tíz évvel ezelőtt ebből a felismerésből indítottuk útjára a Vidám Versek Versmondó Versenyét a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban. A kezdetben az iskolanapok programsorozatába illesztett „házi versenyként” elképzelt rendezvény hamarosan túlnőtt az iskola falain, előbb a város két másik magyar tannyelvű középiskolájának diákjait, majd más megyék jelentkezőit, sőt magyarországi testvériskoláink képviselőit is szívesen láttuk ezen a versmondó versenyen. A verseny azonnali népszerűsége főként annak volt köszönhető, hogy tematikájában egyedülálló volt az erdélyi versmondó versenyek sorában. Ezzel függ össze egy másik jelentősége: felfedeztette a magyar irodalom érdemtelenül elhanyagolt területeit, például a tréfás folklórszövegeket, az úgynevezett régi magyar irodalom iskolai tananyagból mellőzött értékes, szórakoztató alkotásait, és nem utolsó sorban napjaink humorban bővelkedő irodalmi szövegeit. Meggyőződésünk, hogy ezen szövegek felfedezése és megismerése közelebb viszi a diákokat az irodalomhoz, megszeretteti az olvasást és segít abban, hogy műélvezőkké váljanak. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a diákok örömmel és kedvvel vállalkoznak ilyen jellegű szövegek felkutatására és előadására. Ez a megnyugtató felismerés nemcsak a szervezés évenkénti felvállalását segítette, hanem arra is ösztönzött bennünket, hogy a versenyzők körét bővítsük, azaz nyissunk az általános iskolások, majd később az elemisták felé is. Ma már tulajdonképpen csak ez utóbbiak a verseny továbbvivői, de ma is örömmel idézzük fel a már ismerőssé vált arcokat, büszkélkedünk a versenyeken született barátságokkal, emlegetjük egyik-másik versmondó emlékezetes produkcióját. Egy korszak lezárultával hálásan mondunk köszönetet minden versenyzőnek, aki az elmúlt közel tíz esztendőben megtisztelte rendezvényünket jelenlétével, versmondásával. Külön köszönet állandó zsűritagjainknak, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata színművészeinek, Tóth Páll Miklósnak és Méhes Katinak, akik nemcsak a zsűrizés hálátlan feladatát vállalták minden évben, hanem a rendezvény leglelkesebb támogatóinak is bizonyultak. Ezúton is köszönet minden segítségért, biztatásért.
Ugyancsak köszönet illeti a felkészítő tanárokat, a szervező kollégákat, mindenkit, aki hozzájárult a Vidám Versek Versmondó Verseny sikeréhez. Hisszük, hogy mindannyiunk számára emlékezetes marad ez a különleges verseny, amely sok éven keresztül bizonyította, hogy az irodalomnak is vannak – úgymond – derűs pillanatai, és a nagybetűs „kulturális esemény” is lehet kifejezetten nevettető.
